1. megpróbáltatás

A kampány kezdetén a Sothomyri Birodalom déli részén járunk. Egy kora délután Orgonássy Balambér (1. szint, ork paladin) megérkezik a Vasasszony nevű kis faluba (térkép keleti része, középtájt). A település nem nagy vagy világhíres. Főterét meteorvasból készült, neolitnak tűnő asszonyszobor foglalja el, melynek eredetéről számos történet kering, amelyekben csupán annyi a közös, hogy emberemlékezet óta áll itt. A falu mellett egy villa található, amelynek kápolnája is van. A kocsma-szatócsbolt-panzióba (amelyet egy Timon nevű góliát üzemeltet) betérve rábukkan gyermekkori jóbarátjára, a szemüveges, de jóképű Lencsés Filibertre (1. szint, félszerzet bárd), aki dudája felett hortyog. Felébreszti a másnapos bárdot és megreggeliznek. Közben megérkezik egy karavánnal a vörös bőrű Hórusz Dürrenmatt (1. szint, asimaar druida), aki szintén ételt rendel és sátrat ver az egység udvarán. A karakterek midegyikének célja, hogy eljussanak a nyugatra fekvő kikötővárosba, Messarába.

3bd8c5d7-5373-4b28-8604-276b28298dcc.jpg 
A reggelit fontos esemény szakítja félbe. A villában tanyázó nemes fiatalok érkeznek a közeli erdő felől lóhalálában, sérült barátjukat támogatva. Az ifjonc egyik keze hiányzik, gyógyítóért kiáltanak. Balambér odalép és begyógyítja a csonkot. Kiderül, hogy vadkanvadászatra indultak, amely balul sült el, mivel a vad nem disznónak bizonyult, hanem valami másvilági förmedvénynek, amely megölte az üldöző lovát és leharapta barátjuk kezét, aki azonban benne hagyta ezüstözött tőrét. A fiatalok 20 aranyat ajánlanak a lény levadászásáért. A kalandozók úgy döntenek vállalják a megpróbáltatást. Filibert ódákat zeng Balambérról, Hórusz kíváncsi, hogy hallott-e már róla, azonban csak egy mélyszerzet mágust ismer ezen a néven.

Hórusz, mint nyomkereső működik a kaland kezdetén, a vérnyomot követve megbeszélik Balambérral vallási nézeteiket. A helyszínre érve eléjük tárul a lótetem, amelyet Hórusz vizsgálat alá vesz. Balambér közben őrt áll, Filibert pedig a lába közt bujkál. Hamarosan panaszos üvöltést hallanak a közeli barlang felől. Filibert menekülőre fogja, Hórusz és Balambér pedig beállnak a barlang szájába.

4fa5d807-1ee9-4a96-b2e8-a318620b396d.jpg

A barlangba lépve rá is akadnak a förmedvényre, ám nem tudják megállapítani, hogy vajon mi lehet a bácsiarcú farkasdisznó, azt azonban látják, hogy itt harc nélkül nem ússzák meg. Így Hórusz növényeket növesztve a lény lába alá, megpróbálja lekötözni azt, azonban nem sikerül és az állat légiesen lépkedve odalép hozzájuk. Közben Filibert is követi a társaságot a barlangba. Ütésváltások, levegőkaszálások, sérülések és gyógyulások követik egymást, mire Filibert átslisszanva a lény lábai közt rádöbben, hogy közönséges fegyver nem sebzi a mikuláspofát. Végül Balambér sikeresen végez vele az isteni odabaszás képességével.

Filibert rájön, hogy az ezüst sebezte a lényt. Levágják a fejét bizonyítékul, kibelezik, így ráakadnak egy smaragd-ezüst gyűrűre és egy kőből készült gyűrűre. A barlangba beljebb lépve egy oszlopos képződményen ismeretlen nyelvű, ismétlődő feliratra bukkannak, amelyet Hórusz lemásol. A nyeregtáskából még némi pénz kerül elő és egy varázserejű vadászkürt kerül elő.

be21e11c-dfe5-478c-81ee-a95780a504cf.jpg

Visszafelé kifaggatják Filibertet a vas asszonyszoborról. A faluba érve a kocsmában a bárd elregéli hőstettüket és kapnak sört, Balambér azonban kecsketejet kér helyette. Timon vendégül látja a kalandozókat. Hórusz közben ráakad a Messarába induló karavánra és vezetőjükkel megtárgyalja a másnap reggeli utazás részleteit. A kompánia tagjai az Abakuk nevű mélyszerzet, a Mako nevű góliát (Timon rokona) és az Egbert nevű ember. Közben Filibert elmeséli, hogy kibukott az egyetemről és felcsapott kocsmatúrázó bárdnak, hogy ne kelljen megörökölnie apja gyarmatáru-nagykereskedését.

A kalandorok elindulnak a villába, Balambér és Hórusz összeszólalkoznak azon, hogy visszaadásra kerüljenek-e a gyűrűk. A fiatal nemesek kifizetik őket, végül nem kérik vissza a gyűrűket annak fejében, ha azt kamuzhatják szerte a vidéken, hogy ők végeztek a bácsidisznófarkassal. Miután érdeklődnak a feliratról, az egyik ifjonc annyi információt tud adni, hogy sylvan nyelven van ez írva, de ő meg nem szólal rajta.

A fogadó felé visszaúton Balambér felhúzza a kőgyűrűt és a kalandozók megbeszélik, hogy együtt mozognak Messara felé a másnapi karavánnal.