A barlangba lépve hőseink azzal szembesülnek, hogy minden tele van régi, kérges gyökerekkel, amelyek közt két szoborszerű faragvány látható. A falakat borító lepattogzott rétegek freskók lehettek régen, illetve ismeretlen írásjeleket látnak. A plafonon látható néhány nyílás, a világítás nagyját mégis apróbb fáklyák szolgáltatják. Az öreg fődruida, Ondar bőre szintén fakéregszerű. Hórusz szóba elegyedik vele, így megtudják tőle, hogy a ligetek entrópiáját ők is tapasztalják. Elmondja, hogy ő itt a harmadik fődruida, akik jóval tovább élnek fődruidaságukból fakadóan. Amikor gyermek volt, még a folyók sem így folytak, a mezők helyén fák nőttek és a fiatalok sem akartak háborúságba kezdeni. Az első fődruida tünde volt, a második gnóm - a szobrokról nem tudni, hogy róluk készült faragványok vagy ők maguk-e.

Húsz évvel ezelőtt jött egy gonosz sárkányféreg, akit sikerült megölniük, bizonyos részeit (mint a góliát fejszéje) felhasználták. Azonban volt két társa (feltehetőleg sárkányszülöttek), akik bevették magukat a barlang további részeibe, amiket a druidák ezután lezártak. Ők azóta is mérgezik az erdőt - az egykori fődruidák szobrai azóta a "fájdalom, méreg" szavakat ismételgetik. Nemrégiben expedíciót küldtek le, akik azóta sem tértek vissza, ezt azonban nem kötötték a helyiek orrára. Ondar megkéri a hősöket, hogy segítsenek az ügyben. Koki, a góliát szintén jönne velük, mivel neki is ment le korábban atyafisága. A kalandozók a küldetés előtt pihenőre térnek. Alvás előtt Filibert hangot hall, méghozzá Tamarel nagyúrét: "Láttam a közös barátunkat, de csak annyit tudok, hogy Messarában van. Holnap újra próbálkozom". Erre csak annyit felel: "Lementünk vidékre, napokon belül visszatérünk."

Kora hajnalban ébreszti őket Ondar és Koki. Csendben a barlangba mennek, ahol Ondar belekapaszkodik egy kőfalba és rétegről-rétegre elhúzza. Miután a kalandorok Kokival együtt belépnek a feltáruló járatba, Ondar visszahajtogatja mögöttük a követ. A járatokban fluoreszkáló növények biztosítanak némi fényt. Itt még Koki sem járt, azt azonban hallotta, hogy a barlangok régen összeköttetésben álltak Messarával, mások szerint egészen a Gránitokig húzódnak. Az egyetlen olyan dolog a járatokban, ami úgy néz ki, mint valami emberkéz-alkotta, a falakon lévő jelzések. Azt azonban Koki sem tudja, hogy mik lehetnek, mivel nem a druidák készítették ezeket.


Az egyenes járat végéhez érve elágazáshoz érkeznek, amelynél balra fordulnak. Egy következő elágazás után balra omlásba ütköznek, tovább haladva pedig egy kicsiny nyíláshoz érnek. Beküldik Filibertet, kötéllel a derekán. Bemászik, míg végül egy kétszer két méteres lyuk kerül a lába elé, amelynek nem látszik az alja. Követ hajít bele, majd némi várakozás után csobbanást hall, azt követően pedig furcsa, kerregő-szörcsögő hang üti meg a fülét, így a meghátrálás mellett dönt.

Kint Hórusz több helyről is motoszkálást hall. Az előttük lévő járat szélesedni kezd. Ezen tovább haladva tágas terembe érnek, melyben egy ravatalra bukkannak, amin csontváz fekszik. Kezei közt fém botot tart, tagjai emberszerűek, a koponyája viszont hüllőforma. Azt sikerül megállapítaniuk, hogy ez nem sárkányszülött, hanem valamiféle furcsa, tenyésztett hibrid homunkulusz. Hórusz elveszi a botot, mire sziszegő hangot hallanak: "Tolvajok! Megfizettek! Ha nem is általam, majd apám végez veletek!"

A sötétségből egy másik hibrid támad rájuk, kardjai a tünde testvérpár fegyvereire emlékeztetnek. Koki is odateszi magát a harcban, így különösebb megerőltetés nélkül legyőzik a förmedvényt. Balambér imát mond felette és leszedi róla a mithrilpáncélt. A harc végeztével különféle csontvázakra és maradványokra bukkannak, amelyek felett Koki sírva fakad. Balambér itt is imát mond. Hórusz ezután gyógyító igét bocsát az idáig lenyúló gyökerekre és kap egy kis virágot druidikus fókusz gyanánt.

Hőseink úgy döntenek, hogy a gyászoló Kokit magára hagyva körülnéznek a járatokban, míg az egyikben druidapecsétre bukkannak, amely egyértelmű veszélyre figyelmezteti őket. A követ felemelve mélybe vezető járatra bukkannak, amely mentén létrafokok vezetnek lefelé. Az aljára érve emberalkotta járatra bukkannak, amelyben középütt patak csordogál. A föld alatti folyócskát követve elérnek egy barlangba. A patak tóvá szélesedik, valószínűleg ide dobhatta Filibert a követ, ugyanis megüti fülüket a már hallott kerregő-szörcsögő hang. A tó mellett rák- és pókszerű vonásokat egyaránt viselő szörny várja, hogy reggelizhessen a kalandozókból.